Krátky Egon

Krátky Egon vagyok, amatőr futó és atlétika edző.
Gyerekkorom óta sportolok, szóval a 43 életévemből eltelt több mint 30 évben volt olyan időszak, amikor igazolt versenyzőként, volt amikor hobbi sportolóként edzettem különböző sportágakban. A futás, mint önálló sport úgy 10 évvel ezelőtt lépett be az életembe.
2006-ban a sport pályafutásomban egy törést hozott egy kiszakadt porckorongsérv. Négy év telt el az életemből sport nélkül és 110 kiló voltam, amikor végre összeszedtem magam és elkezdtem újraépíteni.
Ekkor találtam rá a futásra, mint fő sportra. Kezdetben csak a fogyás volt a célom, majd ahogy a futás függőjévé váltam egyre jobban felfedeztem, hogy mennyi mindent ad nekem ez a sport:
Terveket, célokat, mentális felfrissülést, sikerélményt!
Jöttek a célok, a kihívások, amelyek elé saját magam állítottam saját magamat. Egy ponton túl elkezdtem tervszerűen edzeni. Az edzésterveket nézegetve, elemezgetve mindig is foglalkoztatott három alapvető kérdés:
Mit, hogyan és miért?
Ezekre a kérdésekre nem mindig kaptam meg a választ, ezért elkezdtem autodidakta módon képezni magam.
Sokat tanultam arról, hogy „mit és hogyan”, de a legfontosabb kérdésre a "miértekre" nem találtam választ.
Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy ha választ akarok kapni, akkor edzővé kell válnom és elvégeztem egy sportedzői képzést atlétika szakon.
A képzés során a gyakorlataimat a BEAC-nál töltöttem, ahol több évtizedes edzői múlttal rendelkező atlétika edzőktől, közvetlen a pálya széléről sajátíthattam el a szakma legapróbb fortélyait. Sőt, ez a folyamat azóta is tart, mert lehetőséget kaptam, hogy továbbra is ott tevékenykedjek, ami hatalmas megtiszteltetés és óriási szakmai fejlődési lehetőség a számomra.
Két évvel ezelőtt megalapítottam a Gyerefutni futóközösséget, ahol kezdetben hétvégi közös futásokat szerveztem, majd az edzői képesítés megszerzése óta a tagoknak futótechnika fejlesztő edzéseket tartok, illetve edzésterveket készítek kezdő és haladó futók számára.
Az edzői képzés és atlétika pálya szélén szerzett tapasztalatok alapján meggyőződésem, hogy futókkal foglalkozni csak online nem lehet, az edzésterv szerinti felkészítés és edző által felügyelt, közös edzés nem válaszható szét.
Aki tehát engem választ edzőnek egy célja elérése érdekében az biztos lehet benne, hogy korlátlan kapcsolattartást és személyes felügyeletet, közös edzést biztosítok a számára.